2009. január 31., szombat

Szódavizes-leveles papucs baracklekvárral


Anyu rámhagyott szakácskönyvére (pontosabban: receptfüzetére) már többször is hivatkoztam, itt is. Nem túl vastag könyvecske, mégis, mind a mai napig találok benne olyasmit, amit én még nem is próbáltam. A könyvnek persze már kijárnak a lapjai, s azokon túl is számtalan cetli található benne. Az egyiken - mely nem az ő kézírásával van, valahonnan kaphatta - találtam e sütemény tésztáját.
Nem kell hajtogatni (másképp működik), s nagyon finom leveles tészta készíthető vele, nem is olyan sok munkával. Mondanám, hogy vegán, hogy tej sem kell bele és az az 1 tojás is nyugodtan kihagyható. De nem mondhatom: zsír van benne, s nem is kevés. A kisült tészta mégsem nehéz, sőt, van benne valami légies, ami a leveles tészták sajátja. Persze lehet más zsiradékkal is készíteni, de hasonló kísérleteim (más receptekkel) azt mutatják, hogy nem lesz ugyanolyan. Íme tehát a recept:
50 dkg réteslisztet 1 dl tejföllel, 1 kis tojással, 7,5 dkg vajjal, 2tk sóval, 1ek cukorral, 1 ek ecettel és kb. 1 dl langyos szódavízzel tésztává gyúrok, majd 25 percig pihentettem. Közben negyed kiló zsírt egy marék liszttel habosra keverek. Utána a tésztát vékonyra nyújtom, megkenem a zsírral és feltekercselem. Hűtőbe teszem legalább fél órára. (Illetve fagyasztható is későbbi felhasználás esetén.) Utána óvatosan kinyújtom fél centi vastag téglalapra lisztezett deszkán (úgy, hogy ne préseljem ki a zsírt belőle). Én ezt két adagban végeztem. A két téglalapot egyenként 12 négyzetre vágom, vagyis 24 darab sütim lesz. A téglalapok közepére egy-egy kiskanál házi baracklekvárt teszek, természetesen mással is tölthető. Két átlós sarkát összecsippentve lisztezett sütőlemezre helyezem. Ki mivel szereti, én egy kis tejjel kenem meg sütés előtt. Előmelegített, 230 C fokos sütőben sütöm, adgonként kb. 20 perc alatt.
Párom azt mondta: ez már majdnem hájas! Majdnem. Nekem mondjuk jobb annál.

6 megjegyzés:

Mindennapi Manna írta...

Nálunk a házi krémes lapja is hasonló tésztából készült.

duende írta...

Hú, ez nagyon tetszik, Napmátka. Ezt meg fogom csinálni. Az igazi leveles tésztához nem lenne türelmem, de ehhez igen. Biztosan nagyon finom!

De hogy ma mit főzzek?!

napmátka írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
napmátka írta...

Krémes: mmm! Ha jól van elkészítve, nagyon szeretem. Itthon még csak egyszer csináltam.

napmátka írta...

Tényleg jó, és nem kell hozzá túl sok türelem... biztos, hogy máskor is megcsinálom majd (persze más formára vagy más töltelékkel).

napmátka írta...

Duende!
Az rendben, előző este még én sem szoktam tudni, mi legyen az ebéd (már a készletek alapján lehetséges kombinációkból), de lassan már el kell készülnöd vele! Kíváncsian várom...