2012. január 16., hétfő

Téli húspástétom

Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,

amíg a tél a megfagyott mezőket

karcolja éles, kék jégkörmivel.

(Kosztolányi Dezső)


Került végül új falinaptár is a konyhába. Szeretem, ha rá tudok nézni, amikor a teendőimet tervezem. Persze van zsebnaptár is, ahová a konkrét bejegyzések kerülnek, de kell a falra is egy. Tavaly - az ünnepek előtt - csak ajándékba vettünk, magunknak nem. Nem akartam ilyesmire költeni, meg hát mindig van rá esély, hogy valakitől kapunk. Nem így történt. Ahogy egy évvel ezelőtt sem. Akkor azt mondtam, várjuk meg a leértékelést, végül párom hozott egy lovas naptárt.

Persze készíthetnénk is magunknak, de mostanában türelmem és kreativitásom apadni látszik.
Apunak egy cicás naptárt vettünk, ami azért nagy dolog, mert mindig is kutyapárti volt, a macskákkal - hogy finoman fogalmazzak - nem ápolt baráti viszonyt, identitásukat nehezen tolerálta. De mióta beteg, azóta szemlélődésének fontos szereplői a kerti és utcai cicák. Olyannyira, hogy - ha a közelébe merészkednek - még meg is simogatja őket. A naptárnak is örült. A számokkal nagyjából tisztában van (az órával pláne), a betűk viszont elvesztették a jelentésüket számára.

Én az olyan naptárt szeretem, ami kötődik a hónapokhoz. Télen legyen valamiképp téli, nyáron, nyári, és így tovább. Időm nem is volt keresgélni, s ahogy már írtam: sajnáltam is rá a pénzt.
De azért hiányzott. Azután januárban a helyi kisboltban épp az újságokat néztem, amikor a Meglepetés celofánozott számában megláttam egy kis, receptes falinaptárt. Kibontani nem lehetett, de az újsággal együtt sem tett ki kétszáz forintot, gondoltam, hát legyen idén receptes.

Hazaérve ki is nyitottuk a januárnál, s lám-lám, egy igazi téli-paleo fogásra leltünk: sült malackaraj lilakáposztával. Az újságot megkapta a szomszéd néni, ő szívesen forgatja. A kisméretű naptárban szép nagy számjegyekkel szerepelnek a napok, ez megint jó, nem szeretem, ha nem látom rendesen. Ami pedig a többi receptet illeti, arról semmit sem tudok, mert nem szeretem előre megnézni. Így minden új hónaphoz érve egy kis apró meglepetés. Kérem, hogy akinek pont ilyen naptára van, el ne árulja, mi van a többi lapon!

S akkor most ismét egy téli recept, szerintem legalább is az. Hús, mangalicazsír, hagyma, fűszerek. És ismét egy kence. Szép nagy adag lett. Az ötletet a Moha Konyhától kaptam, ott Rilette avagy húspástétom néven szerepel. Én kevesebb fűszert, több húst és hagymát használtam, és frissen vágott petrezselymet adtam hozzá hűtés előtt.

Hozzávalók (4 kisebb jénai tálhoz): 2 kg 30 dkg disznóhús (nálam comb, bőrös comb, lapocka), 1 kg mangalicazsír, 1 fej fokhagyma, 4 nagy vöröshagyma, 1 tk egész kömény , 2 csapott ek só, 2 dl víz, 1 nagy csokor petrezselyem

Elkészítés: A húst megtisztítjuk, nagyobb kockákra vágjuk, és a felolvasztott zsírba tesszük. Hozzáadjuk a sót, a köményt, a vizet. Beletesszük a megtisztított fokhagymagerezdeket és az ugyancsak megpucolt, vastagabb szeletekre vágott vöröshagymát. Kis lángon, fedő alatt, gyöngyözve forraljuk kb. 5-6 órán keresztül. Időnként megkeverjük. Ha a hús már rostjaira esett szét, a főzést befejezzük. Ha kissé meghűlt, belekeverjük az apróra vágott petrezselyemzöldet. Jénaiba, nagyobb szájú csatos üvegbe vagy fedeles kerámiaedénybe töltjük, a tetejére csorgatjuk a visszamaradt zsírt. Hűtőben sokáig tárolhatjuk.

Disznóvágás idején is készíthető, és akár sütőben is. Savanyúkáposztával vagy lilahagymával igazi lakoma.

1 megjegyzés:

Pocak Panna írta...

Hú nagyon jól hangzik és imádom a pástétomot. Most nagyon rákaptam, mert itt nagyon jókat (és jó minőségűeket) lehet kapni, de most már én is ott tartok, hogy ha nem kaphatnék a boltban ilyen jót, mint amilyet kapok, akkor tutira megvenném. Köszi a receptet! :)