2012. május 14., hétfő

Kukoricalisztes sajtos

Január és május. Harmadik éve, hogy igencsak háttérbe került a konyha az életemben. Azóta, nem tudom, hogy miért, de valahogy a januári és májusi bejegyzések száma jóval meghaladja a többi hónapét. Gondolkodom a lehetséges magyarázatokon. Januárban talán még nagy az év eleji (blogger-)lendület, és már túl vagyunk az ünnepi készülődésen, pár napig talán több az időm és a mondandóm. Meglehet. Azután elindul az év, észrevétlenül szalad, egészen májusig. Ilyenkor, ahogy említettem, megint kissé felszaporodnak a bejegyzések. Hogy miért? Nos, ez titok. Még nem tudom a választ, s most nem is foglalkozom vele.

Egy biztos, már mindenfelé rózsaillat fogad, és ezt nagyon szeretem. Gyakran tervezgetem saját rózsakertem, talán egyszer megvalósul. A damaszkuszi rózsámon azonban még nincs bimbó, noha szép kis bokorrá növekedett, s minden földi jót megkap. Legalább is én így gondolom...

Ami azonban megint jókedvre derít, az a tavaly vásárolt kis fügefa. Tavasz jöttén ugyanis igencsak borúlátóak voltunk vele kapcsolatban, a hosszú, száraz időszak után nem akart magához térni, pedig a környező fügék már igencsak kizöldültek. Visszametszés, intenzívebb locsolás következett, megint kapott komposztot és friss földet. És már zöldül! Talán utoléri a többieket. Nagyon szomorú lettem volna, ha egy év után már nem tudom életben tartani. Bár a kis szitkafenyőnk tavalyi kiszáradása intő jel lehetett volna. Három év múltán már nem figyeltem rá annyira, és későn vettem észre, hogy a nyár sok volt neki. Pedig belőle készült pár éve a fenyőszirup, amiből még mindig van. S nem utolsó sorban háromszor is karácsonyfává öltöztettük.

A két éve ültetett eperfa viszont épp akkor indult növekedésnek, amikor előkelőbb társai próbálták átvészelni a szárazságot. Áprilisban viszont őt kínoztuk: kiástuk, majd jól beiszapolva elvittük a Nomádportára, reményeink szerint végleges helyére. Mivel már kizöldült, nem örült a költözésnek, sajnos nem tudtuk más időpontban megoldani.

De vissza a rózsákhoz. A kertben futó- és tearózsák nyílnak már, így - ha visszatér a napos meleg - újra neki lehet kezdeni a rózsakivonat elkészítésének. Az a terv, hogy idén nyírfacukorral készüljön. Fogalmam sincs, hogy működik-e így a dolog, de azért megpróbálom, és igyekszem beszámolni az eredményekről.

Az eső ellenére ma is sétáltunk Apuval, ezt a sajtost valahogy a napi teendők közt sütöttem. Egészen más, mint a hagyományos, hiszen gluténmentes kukoricalisztből és maglisztekből készült jászvajjal, parmezán sajttal, petrezselyemmel.

Hozzávalók (kb. 80-100 darabhoz): 30 dkg kukoricaliszt, 10 dkg darált mandulabél, 2 ek darált sós, pirított napraforgómag, 15 dkg jászvaj, 1-1.5 dl langyos víz, 2 tojás, 8 dkg reszelt parmezán sajt, 1 kis csokor petrezselyem apróra vágva, 1 tk só, további kukoricaliszt a nyújtáshoz, +1 tojás a kenéshez, kb. 2 ek szezámmag a tetejére


Elkészítés: A hozzávalókat összegyúrjuk, annyi vizet adjunk hozzá, hogy jól kezelhető legyen a tészta. Kinyújtjuk, és tetszés szerinti darabokra vágjuk. Tetejét egy felvert tojással megkenjük és szezámmaggal meghintjük. 180 C fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt sül meg egy adag.

1 megjegyzés:

Notburga írta...

Jó kis bejegyzés a növényeidröl, tetszett:-) a sajtos is persze, nem utolsó sorban ;-)