RÓZSA

Olvasóim régóta tapasztalhatják, hogy a virágok rendszeresen helyet kapnak a konyhámban. Különösen kedves számomra a rózsa, amely nemcsak szépségével, színével, illatával, hosszú virágzásával szerez örömet, de ezen túl C-vitaminban gazdag gyógynövény is, mi több, a megfelelő fajták szirmaiból (az elvirágzás után) csodálatos ételek, italok készülhetnek.

Rózsalekvár, rózsalikőr, rózsaecet, illatos cukor, kandírozott rózsaszirom, rózsazselé, rózsasörbet- és fagylalt, rózsabólé, rózsavaj, fűszerolaj, rózsaméz, hogy csak néhányat említsünk.

A rózsasziromból készült ételeknek jellemzően fűszeres-gyümölcsös az ízük, nagyon gazdag, éppen ezért gyakran ízesítőként használjuk, és nem önmagában fogyasztjuk.
A rózsafélék családjába tartoznak leggyakoribb gyümölcsfáink is (cseresznye, meggy, barack, szilva, alma, körte, birs, stb.)

A damaszkuszi és más hagyományos rózsafajtákat külföldről vásároltam, nemrég azonban felfedeztem Márk Gergely rózsanemesítő magyar rózsáit is Szőregen.

A bácsi Törökbálint melletti földjén foglalkozott rózsanemesítéssel, és 600 magyar rózsa fűződik a nevéhez. A rózsák termelése pedig a már említett szőregi rózsakertben folyik. Márk Gergely neve nem ismeretlen a rózsakertészek körében, több könyv szerzője, és a nagytétényi Rozárium alapítója. Nemrég hunyt el.

Így annak sincs akadálya már, hogy a rózsareceptek akár magyar rózsák felhasználásával készüljenek.

Erre az oldalra összegyűjtöttem néhány, már a blogon szereplő rózsareceptet, és folyamatosan bővítem majd további linkekkel is, saját rózsáim bemutatásával is.




RECEPTEK

Napon készült rózsakivonat
Feketecseresznyés rózsahalmok 
Mézes-muskotályos virágszörp
Rózsalekvár (nyírfacukorral) 
Rózsafagylalt és rózsatea
Rózsamacerátum
Sárgabarack sörbet rózsakivonattal
Rózsaszappan


Gasztronómiai célra legalkalmasabb rózsafajták:

Rosa Canina (vadrózsa, gyepűrózsa) - áltermése a csipkebogyó kiváló vitaminforrás, C-vitamin tartalma a citroménak tízszerese, de ezen kívül A-, B-, K- és P-vitamint, vasat és magnéziumot is tartalmaz. Tea, szörp, bor, lekvár készül a leggyakrabban belőle.

Rosa Damascena (damaszkuszi rózsa) - ez az elnevezés gyűjtőnév, számos erős illatú, régi típusú rózsafajta tarozik ide. Illóolajáért termesztik, de gasztronómiai célra is kitűnő.

Rosa Gallica officinalis (gall rózsa) - illata szárítás hatására fokozódik. A gyógyászatban leggyakrabban használt rózsafajta, rózsavizet állítanak elő belőle.

Rosa Rugosa (japán rózsa, csipkebokor) - illatos, termése sok C-vitamint tartalmaz.